|
|
|
Welcome to my web site
1971-ben az
ELTE Bölcsészettudományi Karának nappali
tagozatán francia-orosz szakos tanári diplomát
szereztem, majd 3 éves posztgraduális
képzésen színházesztétika szakot
végeztem. Féléves ösztöndíjjal
Szentpétervárott voltam, ahol áthallgattam a
Színházművészeti Főiskola színész
és rendező, valamint a Konzervatórium ének (opera)
szakára. 1989-ben Franciaországban, Grenoble-ban a
francia tanári továbbképzés mellett
drámapedagógiai kurzust is végeztem.
ZENEI KÉPZETTSÉGEM: 13 évig hegedülni,
és 5 évig énekelni tanultam a Fővárosi
Zeneiskolában, majd az énektanulást
magánúton folytattam Gencsi Sári
művésznőnél, és Cseh Béla
művésztanárnál, valamint Carelli Gábornak,
a New York-i Metropolitan énekesének
növendéke voltam a budapesti Zeneakadémián.
Gitározni és zongorázni
tanultam magántanároknál. Zenei
tanulmányaimmal egyidőben szolfézst és
zeneelméletet tanultam. Az Országos Filharmónia
vizsgáján megkaptam az operaénekesi
minősitést és működési engedélyt.
KÉPZŐMŰVÉSZET és FOTÓ: A
Képzőművészeti Szakközépiskola esti
tagozatán 2 éves alkalmazott grafikus
szakképzettséget szereztem, ezzel párhuzamosan
fotós tanulmányokat végeztem, és a
Budapesti Fotóklub tagja voltam.
NYELVEK: A francia és orosz nyelven kívül
beszélek olaszul is, alapfokon értem és
beszélem a német és angol nyelvet.
SZAKMAI és MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉG: 1971
óta, megszakításokkal,
nyelvtanárként dolgoztam
középiskolákban 1992-ig. 1971-ben Szt.
Pétervárott nemzetközi komolyzenei versenyen opera
kategóriában I. díjat kaptam. Évekig voltam
a Déryné Színház opera
társulatának a tagja, majd szabad
társulatoknál prózai és zenés
színdarabok jelentős szerepeit, főszerepeit játszottam,
énekeltem és táncoltam. 1981-ben
alapítottam azt a művészeti iskolát, amely 1998
szeptemberétől már iskolarendszeren belül folytatja
az oktatást. Ekkor jelentek meg ugyanis a központi
tantervek a művészeti szakmákban, tehát ekkor
nyílt lehetőség az iskola hivatalos
elismerésére. 1981 óta tanítok
színészmesterséget, hangképzést
és éneket. Tanítványaim voltak többek
közt: Für Anikó (Madách Színház),
Illés Györgyi (Katona József Színház), Schneider Zoltán (Új Színház), Lázár Csaba, Hegyesi Csaba (Nemzeti Színház), Élő
Krisztina, Csonka Tünde (Győri, operett,
musical), Egyed Brigitta (Veszprém), Heiter Ágnes
(Fővárosi Operettszínház). 1991-ben
indítottuk az első nappali tagozatos évfolyamot. Az
iskola igazgatása mellett
színészmesterséget, hangképzést,
zenés mesterséget, olasz és francia nyelvet
tanítok,1991-től 1998-ig minden fizetés
nélkül. 1998 szeptember 1.-től hivatalosan is a
THÉBA Művészeti Szakközépiskola
igazgatója lettem. A Színész Kamara ezt megelőzően
is minden jelöltünknek megadta a színész
minősítést. Évente egy-egy hónapot
külföldön töltök, Franciaországban
és Svájcban adok komolyzenei koncerteket. Itthon is
vannak meghívások: a koloratúr bravúr
áriáktól az operetten, musicalen keresztül a
gyermekműsorokig, megzenésített versekig (ez
utóbbiakhoz gitározom is). Továbbra is
játszom kisebb-nagyobb szerepeket különböző
társulatoknál. Mivel a művészet több
területén is jártas vagyok,
szakképzettségben és gyakorlatban is, a
művészetoktatásnak szenteltem az életemet, az
Oktatásügyi Minisztériumban részt vettem a
színész szakképzés tantárgyi
és vizsgakövetelményeinek a
kidolgozásában, így tehát az
iskolaalapítás és az iskolai gyakorlat,
vizsgáztatás jogszabályait, gyakorlatát is
ismerem. Szívesen vállalom a középfokú
művészképzés színész II. (esetleg
zenés műfajban: operett, musical) és
magánének szakképesítő vizsgáin az
elnöki teendők ellátását.
|
|
|
|